Olyan jó felrakni a már régen megírt prológust. Pont ezért lehetséges, hogy hibás vagy kicsit száraz, vagy nem is tudom.. amatőr. Régebben írtam és úgy gondoltam meg hagyom eredeti állapotában, úgy az igazi. Legalább látom majd a fejlődést. Igazából nem írtam külön prológust, ez az első fejezet része, szóval ne csodálkozzatok, ha picit unalmas, mert ez inkább bevezető.
Vihar készülődött. Anya fel s alá sietett a házban, szaporán lépkedve, hangos zajt hagyva maga után a rolók lehúzásakor. Nem volt túlságosan nagy a hétvégi házunk, de azért beletelt egy időbe, míg valaki végig járta. Ezt onnan tudom, hogy gyerekkoromban volt egy labradorunk, aki imádta körbefutni a házi papucsommal a házat. Folyton kérte, hogy kergetőzzünk. Aztán egyszer meghalt. Ha jól emlékszem akkor is esős idő volt. A kertben találtam rá, hideg volt a teste és mozdulatlan volt. Nem igazán tudtam, hogy mi történt vele, anyu akkor azt mondta, hogy nagyon kimerült és sokáig kell aludnia, túl sokáig. Később, mikor már nagyobb lettem, elmondta, hogy valószínűleg megmérgezték, bár otthon, a városban nem volt gonosz szomszédunk. A hétvégi házunk mellett pedig nem is volt egyáltalán ház, csak fák vették körül, na meg vadállatok.
- Mondtam, hogy ne jöjjünk ki. Mit fogunk holnap csinálni ilyen viharban? – kérdeztem, miközben mozdulatlanságomból kitörve anya után siettem, aki egy szélcsapás miatt benyíló ablakkal küszködött. Nyomtam egy nagyot az ablakon és a kilincset elfordítottam rajta.
- Köszi. Hogy mit csinálunk? – fordult meg anya és kezével két combját dörzsölgette, majd csípőre tett kézzel körülnézett a nappaliban. – Olvasunk.
- Hogy mi? De hát nem ezért hívtam ide Jo-t. – mérgesen huppantam le a hátam mögött lévő kanapéra, pontosan Jo mellé.
- Semmi gond Sarah, megleszünk valahogy. – szólt közbe lágy, kellemes hangon a barátnőm. Jo hangja elképesztően nyugodt volt mindig, nem csodálom, hogy anya mindig is jobban szerette, mint a saját lányát, vagyis engem.
- A felől semmi kétségem. – anya éppen a konyhába sietett, gondolom valami kaját akart összedobni, de előtte egy éles hang törte meg a csendet, ami miatt anya kénytelen volt visszafutni a kanapé előtti kávézó asztalhoz. Felemelte a telefonomat és beleszólt. – Háló.
- Anyu, szeretném megjegyezni, hogy éppen az én telefonomat tartod a füled mellett. – folyton azt hiszi, hogy őt hívják, mintha valami pasi hívására várna.. És tényleg! Két hete volt egy randija. Állítólag a pasi annyira elképesztő, hogy anyu barátnői irigyek, persze mind házasok, egytől-egyig.
- Jajj, ne haragudj kincsem. – gyorsan a kezembe nyomta a telefont és visszament a konyhába, de azért utána pillantottam és láttam, hogy figyelmes és kész minden váratlan helyzetre, köztük arra is, hogy egy fiú elhív randira. Igen, igen. Az a lány vagyok, akit a pasik nem igazán hívnak el sehova és ez nem a külsőm miatt van, hanem inkább a visszautasításaimtól. Mindig azt hiszem, hogy nem állok készen vagy, hogy csak szórakozik velem az említett srác. Ez van. Aztán szerényen beleszóltam, nem volt ismerős a szám
